GPS-ek!
![]() Magyar lokalizáltság! |
A kezdethez képest, amikor a GPS még angol volt és drága,
A GPS-ek elég lassan kezdtek elterjedni. Amikor először megjelentek, természetesen a katonaság volt az, aki magának akarta őket. Ami után magánszemélyeknek is elérhetővé vált, hirtelen nagyon híres lett és mindenkinek kellett belőle egy.
Természetesen eleinte nem volt olcsó mulatság egy GPS, de ahogy kezdtek belőle egyre többet és jobbat gyártani, úgy az ár is kezdett alább hagyni. Az első GPS navigációs rendszer elég kevés funkcióval rendelkezett és a térkép, ami benne volt sem volt valami nagy. Ennek ellenére is nagy előszeretettel használták. Akkor már lehetett tudni, hogy nagyot fog fejlődni ez az ága az elektromos kütyüknek.

Manapság teljesen más a helyzet. A legegyszerűbb GPS eszköz is rengeteg funkcionalitással rendelkezik és nagyon kicsi. A tervezők sokat adnak a dizájnra, mert fontos, hogy egy ilyen eszköz jól nézzen ki. Olyan GPS navigációs rendszer is létezik már, amiben a teljes világ térképe benne van. Furcsának tűnhet, hogy hol fér el ekkora térkép egy ilyen eszközben, de a mérnököknek sikerült megvalósítani.
Ami számunkra nagyon fontos előrelépés volt, az a többnyelvűség megjelenése. Először csak a magyar feliratok, utcanevek, magyar menü jelent meg, majd lassan jöttek a különböző férfi és női hangok is magyar nyelven. Ezek olyan tulajdonságai már egy GPS-nek, hogy nélküle nem is lenne érdemes vásárolni ilyen eszközt.
Ugyanitt meg kell említenünk az extra funkciókat, amiket a gyártók beleépítenek ezekbe az eszközökbe. Ilyen extra például egy FM rádió. Ha az autóban nem lenne, akkor ezzel az eszközzel könnyedén hallgathatjuk a kedvenc rádiónkat. Van olyan GPS, amiben bluetooth van, ezen kívül meg AV bemenet. Ezeket aztán arra használja mindenki, amire éppen szeretné, mindezt anélkül, hogy az eszköz igazi hivatása bármi féle problémába ütközne.













-90x90.jpg)
